Női Klub alakulása


 

A NŐI RÁDIÓAMATŐR KLUB RÖVID TÖRTÉNETE

Siófok városában a rádióamatőr sport 1967-ben indult világhódító útjára. Ekkor már sok fiatal érdeklődőt vonzott a rádiózás rejtelme s elsősorban a szakmabeliek, majd később barátok, szomszédok, és a  gyermekeik érdeklődését keltette fel ez a csodálatos tevékenység.  HA3GJ Jóska barátunk, az akkori klub alapítója már ekkorra megjárta Európa számos országát, mert mint versenyző, a nemzeti válogatott keret tagja volt. A házassága is úgy született, hogy rádióamatőr leányzóval kötötte össze életét és család, valamint a felnövekvő nemzedék is rádióamatőr lett. Közben a rendszeres szakköröknek köszönhetően egyre több kisleány és amatőr feleség is megkedvelte ezt a sporttevékenységet. Így a klub 20 éves múltja után 1987-ben már közel 30 leány és amatőr feleség úgy döntött, hogy megalakítják az ország első  NŐI RÁDIÓAMATŐR KLUBJÁT.

Ez úgy sikerült, hogy 1987. március 9-én a Nemzetközi Nőnap méltó megünneplésekor az akkori ÁFÉSZ  szponzorálása mellett az Étel- és Sörbár adott helyet az avató ünnepségnek és a  vendégeknek.

Az alakuló ünnepség résztvevői

Közben az idő múlásával még ebben az évben megnyerték a leányok gyermek kategóriában az országos bajnokságot távírász sportágban. Még Somogy megye színeiben,  a siófoki lányoknak köszönhetően első helyre kerültek a megyei távírászok.

Aztán jöttek sorra a hazai és nemzetközi bajnokságok, ahol Mánya Yvette, Mánya Virág, Pásztor Bernadett, Pásztor Edit, Kaiser Anikó, Magyarossyné Horváth Erika, Németh Erika, Takács Aranka, Sipos Tünde Lenkey Tiborné és leánya Andrea,  Turjányiné Frankó Zsuzsanna  úgy a távírász, mint a rádiós tájfutás, valamint a rádiós többtusa bajnokságokon remekeltek.

A klub első elnöke HG3IQ, Horváth Imréné Rózsa volt, majd vidékre költözése után HA3FRE, Gorjanácz Évát választotta a leányközösség. 1989-ben a román forradalom idején a lányok kezdeményezésére élelem és ruházati eszközök gyűjtését és szállítását szervezték meg. A veszprémi gyógyszergyárnak közvetítették a gyógyszerigényt, amit rádió adókészülék segítségével Marosvásárhelyről kértek az ottani magyarság vezetői.

HA3XYL alapító hívójeles leányai

1990-ben önálló klub lett a női versenyzőgárda, majd 1992-ben a rádiós tájékozódási világbajnokság lebonyolításában oroszlánrészt vállaltak. A bajnokság Siófok városában került megrendezésre, s ez volt a városban az első ilyen jellegű világbajnokság.

Ugyanezen időpontban Európa-bajnokságot nyert Mánya Yvette és testvére Virág a Belga Neerpelt városkában. Közben versenyképesek lettek a fiatalabb leányok is: Gorjanácz Éva, HA3FRE, Magyar Katalin HA3FRK, Kiss Veronika HA3FRV, Csordás Erika és Takács Anikó.

1995-ben az első nagysebességű távírász világbajnokság, ami szintén Siófokon került lebonyolításra, a lányok közül aranyérmes lett Mánya Yvette és Virág, ezüstérmet szerzett Turjányi Józsefné valamint számos bronzérmet is hazavihettek. Ezek után elmondhatjuk, hogy a világ  legjobban felkészült távírászai a Női Rádióklubban találhatók hazánkban. Itthon már nincs ellenfelük, mert évente az országos bajnoki cím is  övék.

1997-ben jött a harmadik generáció: Huber Tímea HA3TLT, Illés Evelin HA3TLE, és Balla Viktória. Minden hazai bajnokságot megnyertek, az Európa- és világbajnokságokon szintén megállták helyüket. A negyedik generáció: Sándor Ágnes, Székely Eszter, Kiss Nóra, Benkő Krisztina és Garai Dorottya, ugyancsak országos és világbajnoki helyezésekkel büszkélkedhetnek.

A lap is megírta a nagy eseményt

Nyolc leány büszke tulajdonosa a „Magyar Köztársaság Jó Tanulója - Jó Sportolója” miniszteri kitüntetésnek. Siófok város ünnepségsorozatain az év sportolója kitüntetésben többen részesültek. Közben az ötödik generáció: Krasnyánszki Adél, Kiss Virág, Molnár Nóra és Jambrich Réka, akik ma már Európa-bajnokságokon kiváló eredményeket értek el, a hazait mind megnyerték.

Hatodik generációnál tartunk: Szabó Diána és testvére Vivien már országos bajnokok és Domonkos Lilla is teljes gőzzel halad a morzejelek tanulása során, az idén már megnyerték a Budapest távírász bajnokságot.

A lányok nagy tanítómestere HA3GJ Turjányi József, aki az anyaklub elnöke, szintén többszörös Európa és világbajnok, akinek élete összeforrt a rádiózással és a versenyzők felkészítésével.

Köszöntjük a lányokat, akik szabadidejüket nem kímélve küzdenek, hogy dicsőséget szerezzenek hazánknak,   Siófok városának és önmaguknak egyaránt!

lap tetejére